Mindig van egy pillanat

Mindig van egy pillanat.

Egy pillanat, amikor elfogadhatsz, visszautasíthatsz, józan maradhatsz vagy engedhetsz a csábításnak.

Egy pillanat, ami mindenkinek mindig megadatik.

Egy pillanat, amely oly rövid volt és jelentéktelen.

Egy parány töredék az életemből, oly gyorsan suhant el előttem, mint egy hullócsillag a Hold előtt.

És megtörtént.

Egy pillantás alatt kinyíltak a kapuk, odaadtam neked mindent magamból.

Mindent odaadtam, amit egy ember odaadhat egy másiknak.

Reszketve nyíltam meg neked és megígérted, hogy vigyázol rám!

És egyszercsak eltűntél.

Eltűntél egy szó, egy könny, egy sikoly, egy csók, egy ölelés nélkül.

Eltűntél mint kóbor szellő egy tiszta nyári estén, mint egy hópeely ahogyan a földön elolvad.

Eltűntél mint ahogy az elmúló nap éjfél után, ami soha vissza nem hozható.

Éreztem, hogy te vagy a napsugár, amitől a kála kinyílik, de télen elfagy a virág.

Volt egy pillanatod.

Választhattál, hogy elfogadod-e ezt a virágot, hogy vigyázol-e rá, hogy vízbe teszed-e minden reggel.

Választhattál minden elejtett könnyem után, hogy megsimítod-e helyét, minden botor léptem után, hogy kézen fogsz-e.

Most is választhatsz.

De velem, mindez csak megtörtént.

Az ember,hogy megmentse élete romjait

öntudatlanul kapkod bármi iránt,

s elpusztít maga körül mindent

Tetteid arra valók,

hogy megismerjenek.

Céljaid arra,

hogy megismerd önmagad.

És az élet,

hogy megtedd ezeket.

Csak egy test, lélektelen.

Vágyak nélküli, érzéstelen.

Jót nem látva, kedvtelen.

Az életre képtelen.

Magányra vágyó,

Egyedülálló,

Sötétben járó

A jövőt nem látó.

Nem törtető,

Nincs benne több erő,

Boldogságot nem kereső

Állandóan szenvedő.

Hangulat nélküli, szenvtelen

A világ számára; színtelen

Emberekkel, érzéketlen.

Tovább élnie, lehetetlen

Munkára nem való

Folyton szomorkodó

Semmit nem akaró

Halálra vágyakozó.

Magát büntető,

Embereket kerülő,

Önmagát megvető,

A halálba menekülő

 Gondolataim...

Tanulj, hogy jobbá tedd önmagad, add tovább a Fényt, ezáltal a Világ is jobb lesz.

Ha jobb világot akarunk, mindannyiunknak, együtt kell megteremteni.

Ha azt akarod, hogy pozitív emberek vegyenek körül, légy pozitív Te is.

Gondolj, szólj, tégy jót és minden gondolat, szó és cselekedet visszasugárzik Feléd.

Mert gondolat által keletkeznek a szavak, a szavak képezik az értelem burkát, annak anyagi megjelenítését.

„Mert kezdetben vala az Ige…….”, „az Ige testetölt…”

Életünk egy Evolúció.

Az Életfa gyümölcsei: - Melegség, - Fény, - Erő. Szeretet.

A Most hatalma, a mával alakítjuk a holnapot.

A mai nap cselekedeteinek következménye a holnap.

Boldogság = Szeretni és hagyni, hogy Szeressenek.

Életutunk felismerése, megvilágosodásunk.

Egészséges Élet.

Egészség = testi, lelki, szociális jóléti állapot. Én ide sorolnám a szellemit is,

Mert a test, a lélek, a szellem harmóniája, hármassága van jelen minden „élőben”, sejtben.

Kívánom találja meg mindenki a Szeretet Fényét, Önmagát.

„Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaid!

Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteid!

Ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaid!

Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemed!

Ügyelj jellemedre, mert azok szabják meg sorsodat!”

 Egy élet a kezedben…..

Ha a gyerekek kritizálva élnek,

megtanulnak megbélyegezettnek lenni.

Ha a gyerekek ellenségeskedésben élnek,

megtanulnak veszekedni.

Ha a gyerekek kicsúfolva élnek,

megtanulnak szégyenlősnek lenni.

Ha a gyerekek megszégyenítve élnek,

megtanuljál bűnösnek érezni magukat.

Ha a gyerekek toleráns légkörben élnek,

megtanulnak türelmesnek lenni.

Ha a gyerekek bátorítva élnek,

megtanulnak bízni.

Ha a gyerekek dicsérve élnek,

megtanulják megbecsülve érezni magukat.

Ha a gyerekek méltányosságban élnek,

megtanulják az igazságosságot.

Ha a gyerekek biztonságban érzik magukat,

megtanulnak hittel élni.

Ha a gyerekek megerősítve élnek,

megtanulják magukat szeretni.

Ha a gyerekek elfogadva és barátságban élnek,

megtanulják megtalálni a szeretetet a világban!!!

 Te az vagy, az leszel, aki Te lenni akarsz.

Lao-Ce azt mondja:"... a tökéletes ember... nem nyúl bele mások életébe,nem telepedik rájuk, hanem minden dolgot szabadsághoz segít."

Azt gondolom, hogy ez egy tetszetős, sőt kívánatos gondolat arról, hogy hogyan szolgáljunk egymásnak.

Van, illetve lehet nekünk egy - egy valóban tökéletes - segítőnk, aki így szól:
"Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítelek, és igazságom jobbjával támogatlak." (Ézsaiás 41,10)
Tudom, hogy ezt nehezebb elfogadni, de sokszor mondtam magam is:
- Támogatás? Na azt már nem! Engem ne támogasson senki!
- Igazság? Ki tudja, hogy mi az igazság?

"Mikor vizen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítanak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng nem perzsel téged." (Ézsaiás 43,2)
- Na ezaz! Hol itt a szabadság? Ha én meg akarok perzselődni, ne avatkozzon bele abba senki!

Kérdezem Lao-Cetől, megtalálta-e azt a tökéletes embert?
Kérdezem tőled barátom  szeretettel: meddig keresed a tökéletest az emberek között?

Az életről ...

Tudjátok a  szeretet léte és fájdalmas hiánya végig kíséri az ember életét, egész pályafutását: magán-és társadalmi életét, olykor kíméletlenül. Képes arra, hogy magára hagyja az embert, s hatalmas kozmikus erejével képes arra, hogy mélyen magához ölelje azt. A szeretetet sokféleképpen értelmezték, értelmezik, s próbálják megmagyarázni vészesen felgyorsult napjainkban. Így olykor az ünnepek ,családi  összejövetelek alkalmával  az   eldurvúlt lelkeknek a mélyén is mocorogni kezd valami..., de miért csak olyenkor?! A szeretet elveszteni az emberi fájdalmak leggyötrelmesebb megpróbáltatását jelenti; szembesülést önmagunkkkal, a világgal, szűkebb millióőnkkel,    társainkkal, barátainkkal, szerelmeinkkel egyaránt. 

Silesius azt írja:

 "Ember, amit szeretsz, azzá lesz változásod, / istenné, ha hiszed, s földdé, ha azt imádod." A tulajdonképpeni szeretet sosem tisztán jelentkezik, hanem sokféle köntösben és alakban: mint bizalom, mint alázat, mint áhítat, mint derű, mint hűség és szemérem, mint hála; a legtöbbször azonban mint vágyakozás és mélabú.

A magányról..

Az ember nem magányra született; holott ideig-óráig, néha napokig egy jól működő családi- baráti- élettársikapcsolatban is szükség van  egyedüllétre . De amikor testet ölt a magány ,  akkor képes megmérgezni az ember lelkét nagyon hosszú időre.

Az élet normalis ritmusa embereket hoz össze es embereket választ szét .
Minden új és minden régi.Soha nem ismerjük ki egymást teljesen,a személyiség bizonyos részei titokban maradnak burkolózva,csak a varatlan helyzetek világitják fel másodpercek alatt tudatunkat,és ilyenkor évekig nem ismert tulajdonságok,lélekképek tárulnak ki,
váratlanul mint Pandora doboza,és itt nem feltétlenül a rosszra gondolok.
Baráti kapcsolat kialalkulhat ellenkező személyiségtipusok között,is  és hasonló gondolkozásu személyek között,a fontos kérdés az ,hogy mi az igazi alapja létrejövesenek?...az alap-szeretet vagy szerelem-a kapcsolat fő idő meghatározója,ugyanakkor az érintett személyek életszemlelete is döntő fontosságú.
Mennyi egoizmus van jelen?....Es mennyi önfeláldozási készség?
Nem csatárol van itt szó,kérem szépen,vagy ősi rituáléról,de két ember egybekötöt életében mindig léteznek percek amikor az egyik fel -fel kell áldozon valamit-időt,vagy bármit egyebet,és itt az értékek kérdése vetődik fel . Értékeli-e a másik helyesen,megbecsüli-e a megtett áldozatot?
Néha számit,néha nem.
Aki igazán szeret nem tesz fel ilyen kérdést,habár nagyon logikus.
De mivel hogy az élet eseményei,a vilagesemények sem követik feltetlenül a logika utját,a szerető   szeretetet sem kell és nem lehet besorozni ilyen rideg,semmit sem mondó területre.
Ami meg kell törtenjen,meg fog törtenni,és ez nem fatalista kijelentés.
Az Élet a Szeretet tökéletes megnyilvánulása.
Ha az életforma nem is tökéletes,az nem zárja ki azt hogy az Élet
tökeletes legyen.Minden lényben a szeretet magva jelen van. 
Aki ismeri Istent,tudja hogy ez a valóság:a Szeretet bennünk van,az Élet bennünk van,mi e Szeretetben kell szeressünk,mi e Életben kell éljünk,annak a ténynek a tudataban hogy Van hogy tovább ,adjunk-Szeretet és Életet-
amit meg lehet tenni több forma által:dirrekt úton,vagy művészet,alkotás,egyéb által.

"Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.
Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és lányai.
Általatok érkeznek, de nem belőletek.
És bár veletek vannak, nem birtokaitok.

Adhattok nekik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok.
Mert nekik saját gondolataik vannak.
A testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem.
Mert az ő lelkük a holnap házában lakik,
ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem.
Próbálhattok olyanná lenni, mint ők,
de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok.
Mert az élet sem visszafelé nem halad,
sem nem reked meg a tegnapban.

Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek
eleven nyílként röppennek el.
Az íjász látja a célt a végtelenség útján,
és ő feszít meg benneteket minden erejével,
hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása;
Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat,
és az íjat, mely mozdulatlan."

Engedj a fényre!

Felhők gyülekeznek az égen,
Toborozzák a gonoszokat lenn a mélyben.
Mindenki saját keze által vetett véget sorsának,
Csak Te nem engedelmeskedtél a halálnak.
Rámtörtél, és elárasztottál gennyes magmáddal,
Égetett a gondolat, hogy játszottál álmaiddal.
Mert álmaid az enyémek is voltak,
S ezzel a tetteddel mind meghaltak.
Ebben az életben fel nem élednek,
Töviságyukból soha fel nem ébrednek.
Most már bánod, mert Téged is elért a fájdalom,
Most megértetted, ami neked volt, csak hamis hatalom.
Csak azon tudsz uralkodni, ki gyengébb nálad,
S megérteni csak azt, ki mindenért megveregeti a vállad.
Ezt szívemből soha ki nem törölhetem,
Végigkísérsz az életen, s ezt neked köszönhetem.
Végigkísérsz minden szörnyű emlékemen,
Mert bármi rossz történjen, megjelensz az életemben.
A közeledben minden pofon újra és újra átélek,
Minden seben kifakad, úgy érzem, egyszer elvérzek.
Ezért kérlek, kerülj el, felejts el, engedd el a kezem,
Hadd éljem tovább nélküled az életem!
Hadd alakítsam magam a sorsom,
Hadd szabadítsam ki karmaidból a torkom!
Fellélegzek és eltűnnek a felhők az égről,
S a fényre toborozzák a gonoszokat a mélyből.

Ha csak arra gondolok,
Hogy mi történik holnap,
Elfog a félelem,
Elfog a rettegés.

Szeretnék már
Túlesni rajta,
De az nem megy
Holmi tapsra.

Ha csak arra gondolok,
Hogy mi történik holnap,
Megőrizném a pillanatot,
Amiben épen vagyok.

Szeretném megállítani
Az időt a Földön,
De csak amíg átgondolom,
Miképp lesz a jövőm.

Fekete az ég, s minden, ami nappal szép.
Fekete a halál, ami ránk vár.
Ránk vár, hogy megízleljen,
A kísértésnek ellenállni lehetetlen.

Neked ellenállni ő bizony nem tud,
Elragadott örökre fekete rabjául.
Nem tudod most élsz-e,
Nem tudod, hogy fent valakinek hiányzol-e.

Gondol-e rád valaki, álmodik-e veled,
Álmodnak-e angyalok közé a magas fellegekbe.
Bíz te most nem ott vagy, hanem lenn a mélyben,
Ott folyik ki utolsó csepp véred.

Erre várt a halál,
Itt az éltető nektár.
Erről álmodik élete holtában,
Ezért öl a rozsdás botjával.

Találkozni soha nem akarj vele,
A keserű könny az, mi pereg belőle.
Téged is szomorúvá tesz.
Ne hagy, ápold a lelked,
Akkor nem lesz fekete, mint éjjel az ég,
Hanem szép, mint a nap tüzéből áradó lángoló fény.