ÓRA
 
Menü
 
VENDÉGKÖNYVEM

              

                  

 
E-mail.hu

 
Cs. M.-i LAÉT

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SZÁMLÁLLÓ
Indulás: 2006-01-24
 
Főoldal

 

 

Virág István

 

 

vagyok

Honlapomon

1953.januar.15 -én születtem ........

Mezőkovácsházán

19 éve vagyok Speciális Nevelőszülő, 2002-től tevékenykedem a Létminimum Alatt Élők Társaságának a Csongrád Megyei Regionális Szervezetében mint elnök továbbá a Csongrád Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselője vagyok.

 

Nyitott őszinte embernek tartom magam, jó kommunikációs és empatikus kézséggel rendelkezem, emiatt szívesen foglalkozom emberekkel

Nyitott vagyok a világ dolgaira, minden nemű változást rugalmasan tudok kezelni. Ezek a tulajdonságok már magukban rejtik a szervezői kézséget.

ROMA származásomból adódóan a zene mindig jelen volt az életemben, mivel édesapám foglalkozása zenész volt.

Már gyermekkorom óta érdeklődéssel fordultam a jogtudomány felé. A későbbi évek során tudatosan is elmélyültem ennek tanulmányozásában, amely ismeretnek hasznát is látom jelenlegi munkámban.

 

 

  

 

                  

 

 


Találjon több ehhez hasonló fényképet a Myworld & Myfriends-n
 
Névnap
 
Naptár
 
Üzenőfal

Köszöntök minden regisztrált látogatot a vendégkönyvbe és a chat-ba írjatok!

 
Kép
 
Cs. M.-i DARE

 

Gyertek be és tudjatok meg mindent a GTA I-tõl a GTA V-ig    *****    A GP egyik legújabb ONCE UPON A TIME-os oldala!TÁRSSZERKIT KERESEK! JELENTKEZZ // TÁRSSZERKIT KERESEK! JELENTKEZZ // TÁE    *****    ANIMALS HUNGARY | Gyere és ismerd meg kedvenceidet! Kutyák, macskák, hörcsögök, lovak. Érdemes benézni. Mindennap friss!    *****    ANIMALS HUNGARY | Gyere és ismerd meg kedvenceidet! Kutyák, macskák, hörcsögök, lovak. Érdemes benézni. Mindennap friss!    *****    A GP legelsõ és legfrissebb SHERLOCK-os oldala! Új design... KATT// KATT// KATT// KATT// KATT// KATT// KATT// KATT// KAT    *****    Nina Dobrev letölthetõ részek, elõzetesek, naprakész információk, új desing THE VAMPIRE DIARIES-NINA DOBREV as ELENA    *****    A GP egyik legújabb és legfrissebb ONCE UPON A TIME-os oldala! Új design... KATTTT // ÚJRANYÍLT! // ÚJRANYÍLT! // ÚJRANY    *****    KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT    *****    Gyere be és tudj meg mindent a GTA 1-tõl a GTA 5-ig! Megéri!    *****    ANIMALS HUNGARY | Gyere és ismerd meg kedvenceidet! Kutyák, macskák, hörcsögök, lovak. Érdemes benézni. Mindennap friss!    *****    TÖBB MINT 370 000 KÉP! PORTÁLÉPÍTÉS,PORTÁLSZÉPÍTÉS,SCRIPTEK,KÓDOK,CSS,HTML,GENERÁTOROK,TUTORIALOK,KREATÍVITÁS,EXTRÁK...    *****    ANIMALS HUNGARY | Gyere és ismerd meg kedvenceidet! Kutyák, macskák, hörcsögök, lovak. Érdemes benézni. Mindennap friss!    *****    Új design a honlapon! Scriptek, jQuery, tutoriálok, kritika, grafika stb... Gyere és nézz be! SteveeWorld ***** KATT!    *****    linktár    *****    blue mobile lidl - mobiltelefon szolgáltatás blue mobile    *****    KUKKOLJ BE MERT TALÁLSZ VALAMIT BIZTOSAN!    *****    IDE MINDIG ÉRDEMES BENÉZNI Picur Mini ABC Nyitva: mindennap 5-21h-ig Bp. IV. Nádor u. 87. AZ ÜNNEPEK ALATT IS NYITVA!    *****    A hydra szeme c. kisregény minden fejezete olvasható az oldalon! Kaland, izgalom, mediterrán környezet. A hydra szeme.    *****    hitelkalkulátor    *****    Nemrég újra elindult a Magyar Super Mario Fan Club! Sok hír, cikk, érdekesség és kép a Super Mario világából!